Motun honlapja

      Amikor elkezdődött az "őrület".....

   Gyerekkoromban a számítógép a videó és a DVD nem volt tartozéka a háztartásoknak úgy mint manapság. A családok örültek ha egy TV-ét a magukénak tudhattak.
   Néznivaló műsor sem volt annyi mint mostanság. Hosszú téli estéken nem maradt más mint a könyv. Az azóta eltelt időszakban ízlésem két ösvényen halad, de amúgy mindenevő vagyok.

   A sci-fi és a történelmi regények ez a két ösvény. De érdekes módon ez a két különböző stílus vezetett el az íjászathoz.
   Ötödikes lehettem mikor a kezembe került két könyv. Akkor még nem nagyon tudtam hogy két különböző stílus.

   Az egyik könyv Gárdonyi Géza: Láthatatlan ember, a másik Zsoldos Péter: Távoli tűz című műve.
   Párhuzamosan olvastam őket, fel sem fogva hogy az egyik sci-fi a másik történelmi regény. Mindkettőben megtaláltam azt, ami felkeltette az érdeklődésemet.
És ez a valami az íj volt.

   Képzeletemben együtt lovagoltam a hunokkal és a naunikkal. Szinte a szemem előtt láttam a hunokat a római cohorsok hadsorai előtt, épp úgy mint az abanok fekete páncélos sorait Enit vörös hajú népe előtt.

   Később már kerestem az ilyen könyveket. Nagy meglepetésemre mindkét műfajból lehetett válogatni. Jöttek a regények feltartóztathatatlanul mint a hunok.
   Az alapművek mellett
Komjáthy István: Mondák könyve
Kovai Lőrinc: Nagysámán
Karczag György: Zúgó nyilak
    olyan könyvekben találtam íjfeszítőket mint
Günther Krukpakt: Amikor meghaltak az istenek
Csernai Zoltán: Az özönvíz balladája sumerjai.


   Lakótelepi lakásunk lévén az íj gyártása kimerült a patakparton vágott faágakban, amik addig tartottak amíg a játék tartott. Esténként meg maradt az olvasás, és az olvasás közben belemerültem a fantázia színes álomvilágába.

   Aztán úgy fordult a világ hogy megfertőződtem egy másik „vírussal” ez pedig a zene volt. Évekig jártuk a falvakat, környező településeket a zenekarunkkal, az akkor még lenézett de mostanra már elismert mulatós zenével. Szép időszak volt. Nincs panasz. De azért tudat alatt valami hiányzott. Egyszer csak azt láttam hogy a katonaság miatt (egymás utáni bevonulások) a zene szép lassan a múlt ködébe merül.

   Aztán egyszer azt éreztem hogy rám mosolyog a szerencse pajkos istene. Gondoltam megragadom bokatájékon lerántom magamhoz és megnézem min mosolyog. Egy napilap cikkének alakját öltötte magára. Mikor megláttam én is mosolyogni kezdtem. Újra indul a karnevál.                A SAVARIA KARNEVÁL így nagybetűvel. Gyermekkorom csodája.
Szereplőket, jelmezes felvonulókat keresnek.
Remek………….

   Rohantam az irodába a megadott időpontban. Rengeteg embert találtam ott, és egy kicsit megnyugodtam. Nem csak én őrültem meg. A tájékoztatón római legios és honfoglaló magyar felszereléseket mutogattak, többek közt őseink félelmetes fegyverét a visszacsapó reflex íjat is. Keresték a különböző korokba a szereplőket és a felvonulni hajlandókat.
"Itt az én időm" .......... gondoltam fülig érő szájjal..

   Hogy jobban „bedolgozzam” magam megemlítettem, hogy a nagybátyám anno (a postás István) még Claudius császárt is megszemélyesítette. Egy lépéssel beljebb voltam az íjászat kapuján.

   Aztán a próbák alatt már nyitott szemmel jártam. Felfedeztem az avarok és a honfoglaló magyarok táborait.
Itt az idő a „hazatérésre”........... gyerünk foglaljuk a hont.
   Ahogy láttam a régi háborús filmekben megkezdtem a „beépülést”.
Szépen, finoman okosan.

   Fejben én már régóta íjászkodtam, gyakorlatban (leszámítva a patakparti indián háborúkat) még nem. Sok mindent tudtam (vagy véltem azt tudottnak) fejben az íjászatról. Most itt volt az alkalom hogy figyeljem a tapasztalt íjászokat, hogy meglesve fogásaikat, az elméleti tudást átültessem a gyakorlatba.

   Most tíz éves íjászkodás után azt gondoltam hogy leírom és közreadom azokat amiket tapasztaltam. Erre ösztönzött az a tény is hogy egyesületünkbe egyre több és több ember jelentkezik hogy ő íjászkodni akar, sőt ezt a hagyományokat ápolva akarja tenni. Gondoltam miért ne osszam meg velük (és másokkal is) azt amit én tapasztaltam.
   Ha ezt írott formában teszem talán több emberhez eljut, hisz nem mindenkivel lehet személyesen beszélgetni az íjászatról. Aztán ha csak egy embernek ettől simább lesz az
útja "már megérte............."

--------------------------------------------------------------------

   Pályafutásom alatt rengeteg emberrel ismerkedtem meg, akik azt mondották magukról hogy ők "íjászok". Lehet hogy így van, hisz íjat tartottak a kezükben. Vissza gondolva már nem is vagyok ebben olyan biztos.
   Az "íjásztársadalom" még ha csak a szorosan vett hagyományőrző íjászokat vesszük is, és kihagyjuk a többi egyéb más okból íjászkodó tagtársunkat, akik közt szép számmal vannak
"csak" a sport kedvéért lövő emberek, (akiket nem érint meg a hagyományok ápolása), széles társadalmi és foglakozási rétegből kerül ki. Orvos, mérnök mellett őrzi a honfoglaló íjász hagyományokat mentőápoló és börtönőr. Tanuló és vállalkozó. Lovasember és gyalogos, munkavállaló és munkaadó egyaránt.
Amiért mindezt elmondom, a következő............

   Tapasztalatom szerint sok olyan ember van, aki szeretné megismerni őseink íjász tudományát, azon kívül a hagyományokat, szokásokat, és ebbe belefér a gasztronómiai érdeklődés is, de nem mer belevágni az ismeretlenbe. Aztán van a másik véglet. Íjat vesz a kezébe és mindent tud. Vagy csak hiszi hogy igen.

   Amikor elkezdtem bekerültem egy körbe. Egy kis csapatba (kb. 25-30 ember, férfiak,
nők gyermekek vegyesen az élet minden területéről) akikben csak egy valami volt közös: az íjászat. Tapasztalat hiányában azt hittem ők a csúcs, hisz mikor én "bekerültem" akkor ők már öt hosszú éve művelték ezt a "sportot". Kutatták a hagyományokat és őrizték a megszerzett tudást. Baráti társaság lévén nem volt eredményes "nevelés", tapasztalat megosztás. Nem volt kérdés-felelet-tanítás. Jó pár év múlva rájöttem hogy némelyeknél mi volt az oka ennek. Mintha azért nem kérdeztek és oktatták volna egymást mintha az egy kissé lealázó lenne.  

   Egy olyan kör alakult ki, ahol mindenki azt hitte a másikról hogy az mindent tud, és ennek hiányát elárulni kérdésekkel valami visszalépés.
Aztán a hagyományőrző csoport révén megismerkedtem egy másik csoporttal, akik magukat "Íjászegyletnek" hívták. Beléptem hátha tudok valami "okosat" tanulni.
   Nem bántam meg. Ott tanultam meg hogy mint minden sportban az íjászatban is (legyen az csupán honfoglaló hagyományőrző íjászat) vannak szabályok és azok megismerése (sőt betartása) nem árt.
   Olyan dolgokat tanultam, hallottam, amikről a hagyományőrző csoportban még csak említés sem történt. Olyan bűvös szavakat mint a "hátsó horgonyzási pont"........
Vagy az olyan hogy "magasan van a könyök", és ezt hogy lehet önmagunkon észrevenni.
Hogy a mutató ujjam felső, vagy a gyűrűs ujjam alsó fele sajog, és ebből érezzem hogy hol a könyököm?
Ez elsőre kínai volt nekem.

   Szép lassan megtanultam a "szórásképből" kielemezni hol is tartok. Aztán mivel minden apró infót felcsipegettem, olyanokat hogy "csak hármat lőni egy célra mert azt még tudod követni
(emlékszel rá) mit hogyan csináltál", szépen lassan megtanultam hogy a szóráskép alapján mire kell odafigyelni.
Függőleges vagy vízszintes szórás milyen hibát hordoz.
  

    Voltak furcsa emberek ott is. Húsz huszonöt vesszőt lőttek egy célegységre , és boldogan mutogatták ha ebből valamely vessző megközelítette a célt. Furcsának találtam hogy nem hallgatnak a szép szóra. Ezek nem akarnak fejlődni????
   Aztán nagyon csúnya dologra vetemedtem akkor fiatal fejjel. Oldalról szétlövöldöztem a vesszőjüket. Csak úgy fegyelmezés és oktatási célból. Nem volt szép már tudom. Akkoriban rengeteget edzettem.   

  Kulcsom volt az edzőteremhez (egy használaton kívüli tekepálya).
Volt egy társam, akivel minden nap mentünk lőni. Egy idő után azzal szórakoztam hogy tíz méterről diót lövöldözök szét.

   Szépen lassan lecsengett ez a korszak is. Elhagytam az egyletet, ahol szép napokat töltöttem.
  Rájöttem hogy nekem csak a hagyományőrzős egyesület jelent valamit. Belefeküdtem teljesen ebbe a "járomba". Megpróbáltam azokat a tapasztalatokat és nevelési rendszereket, módszereket bevinni az egyesületbe amiket az íjász egyletben elsajátítottam. Gondolok itt a helyes testtartásra, karok tartására, oldásra stb stb........

   Nem mondom hogy könnyű, mert vannak ellenzők. Sőt vannak "lusták" is, akik a mozdulatsor többszöri elismétlése után (mikor még mindig nem jó az eredmény) kijelentik unják az egyforma mozdulatok többszöri is- métlést. Sokszor sokan furcsán néznek rám mikor elkezdem mondani a "hülyeségeimet". Amikor elkezdem taglalni hogy pl. az úszásban sem mennek be azonnal a vízbe az íjászatban is elsőre nem is fontos az íj a kézben. Aztán még nagyobb a bámulás mikor elmondom hogy otthon a jó meleg szobában kitűnően lehet gyakorolni az íjászatot.

-----------------------------------

Elsőre pár fontos dolog…

1. Az íjat ne tároljuk huzamosabb ideig függőlegesen támasztva…

2. Ne tartsuk az íjat sugárzó hő közelében, vagy tűző napon….

3. Az ideget időnként méhviasszal kezeljük (kenjük) le….

4. Az ideg bandázsolt részéit ne hajlítsuk vagy törjük meg…

5. Ne feszítsünk a húzáshossznál nagyobbat…
    (azt az íjat amit sokáig pl. 28inchre húztak, ne terheljük
    meg hosszabb húzással mert valószínűleg elpattan.....

6. Soha ne engedjük el a megfeszített ideget vessző nélkül…
     ( ilyenkor az íjkarokon lefutó rezgésektől komoly károkat
     szenvedhet az íjunk.....

7. Használat után az ideget minden esetben akasszuk le…..

-------------------------------------------------------

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat